Baleset után az egyik legsúlyosabb hír, amit a kárszakértőtől hallhatsz: az autód totálkáros. Sokan nem tudják pontosan, mit jelent ez a gyakorlatban, és főleg azt nem, hogyan jut el a biztosító ahhoz az összeghez, amit végül kínál.

Kétféle totálkárról beszélhetünk.

Műszaki totálkár az, amikor az autó annyira súlyosan sérült, hogy fizikailag nem javítható, vagy a javítás után sem állítható helyre az eredeti biztonsági szint. Ez a ritkább eset.

A gazdasági totálkár már sokkal gyakoribb: az autó javítható lenne, de a javítás becsült költsége meghaladja az autó maradványértékkel csökkentett káridőponti értékét. Magyarul: anyagilag nem éri meg megjavíttatni. Ez akár egy viszonylag ép kinézetű, de idősebb autónál is bekövetkezhet, hiszen a gyári alkatrészek és a munkadíj nagyon drágák is lehetnek.

A határt általában a káridőponti érték 60–80 százalékánál húzzák meg a biztosítók – vagyis, ha a javítás összege eléri ezt az arányt, totálkáros kárrendezés indul.

Hogyan számítja ki a biztosító az autó értékét?

A biztosító a kártérítés meghatározásánál nem feltétlenül az autó vételárából indul ki. A meghatározó érték a káridőponti forgalmi érték, vagyis az az összeg, amelyet a konkrét gépjármű a káresemény időpontjában képviselt a piacon.

Ennek meghatározásakor a biztosító többek között figyelembe veheti az autó korát, típusát, futásteljesítményét, állapotát, felszereltségét és előéletét. Az Eurotax-érték ehhez fontos referencia lehet, de a tényleges piaci értéket az autó egyedi jellemzői és az adott időszak piaci viszonyai is befolyásolják.

Totálkár esetén a maradványértéket (roncsértéket) is figyelembe veszik. Ez azt mutatja, hogy mennyit ér a sérült jármű a káresemény után. A kártérítés alapvetően a káridőponti forgalmi érték és a maradványérték különbözete. (CASCO-kárnál ebből az összegből az önrész is levonásra kerül a biztosítási szerződésben meghatározottak szerint.)

Ha nem szeretnéd megtartani vagy megjavítani az autót, a biztosító a roncs értékesítésében is segítséget nyújthat. Ha a biztosító által meghatározott maradványértéknél alacsonyabb összegért sikerül csak értékesíteni a roncsot, a különbözet megtérítése a kár rendezésének része lehet.

Mi van, ha kevesled a felajánlott összeget?

Ez egy jogos és gyakori helyzet. Ha úgy érzed, hogy a biztosító alulértékelte az autódat, kérd el tőle a részletes Eurotax-számítást és ellenőrizd az adatokat. Előfordulhat, hogy rosszabb állapotú vagy kevesebb kilométeres referencia-járműveket vett alapul, mint amilyen a tiéd volt.

Vitás esetben független kárszakértőt is bevonhatsz, aki elvégez egy saját értékbecslést. Ha az eltérés jelentős, érdemes lehet jelezni a biztosítónak – és akár a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjához is fordulhatsz.

Hitelre vett autó esetén figyelj erre

Ha az autódat hitelre vagy lízingre vetted, totálkár esetén a kártérítési összeget először a finanszírozó pénzintézet kapja meg. Ha a hátralévő tartozás magasabb, mint a biztosító által kifizetett összeg, a különbözetet neked kell állnod.


Cikkeink nem minősülnek sem jogi, sem egyéb üzleti tanácsadásnak, az itt közölt információk nem teljeskörűek és nem helyettesítik a megfelelő szakemberekkel történő konzultációt. Cikkeinket nem frissítjük rendszeresen, az abban foglalt információkat ezért mindig ellenőrizni szükséges.